Bubesz napjai

Önállósodás, zene, gondolatok, meg minden más... :)

Helyzetjelentés Bubiföldről

Nov. 27.

Természetesen egy fontos nap. A tizenötödik születésnapom. Nem sok minden változás történt, csak tudjátok kedveskéim, azóta fáj a derekam. :D Viccet félretéve egészen jól sikerült nap volt. Este színházlátogatás. Irány a Radnóti. Rudolf Péter megint nagyot alakított. Mikor este, nagyon késő este a kollégium felé sétáltunk a hidegben, akkor eszembe jutott valami arról a napról: csillogószemű tizenöt. :)

 

Dec. 7.

Szombat, iskola. Ejjdepfuj... Első óra: kb. semmittevés, utána szerencsémre irány haza. (Innen is köszönet azoknak, akik elengedtek! :) ) Nem jöttem volna haza hétvégére, de így mégis sikerült! Itthon köszönthettem Aput a szülinapján.

 

Dec. 11.

Köt.zong.-vizsga. Enyhe stressz. Fájós fül. Lefagyott ujjak. De sikerült!
Közben egész napos panaszkodás, hogy "Bubifülecsakazértisfáj!" No, sebaj, még egy gitár belefér, utána haza. Budapest, metró: A 2. metro nem közlekedik. Bubi: Jepp! És még a fülem is fáj. + Egy kis pánik a Deák téren, de csak hazaértem 5-re. (3/4 1-kor indultam.)

 

Dec. 17.

Főtárgyvizsga. Próbáltam nem ráparázni, több-kevesebb sikerrel. A kamarateremben annyira nem volt hideg, de arra elég volt, hogy már az első darab végére teljesen lefaggyanak az ujjaim, és teljesen ráparázzak. (Ennyit a nyugalomról.)
Mindegy, valahogy megcsináltam. Eredmény: 4. (szilárd, lehetne jobb is, de egyelőre jó)

 

Dec. 21.

Utolsó nap a suliban. Előtte kisebb felfordulás. No, sebaj, túléltük. ;)
Suliban: Gyertyagyújtás. Utána karácsonyozás az osztállyal. Ajándékosztás, kacagás, jó volt! :) Fényképezkedés a tanárokkal, barátokkal. (Persze az előbbit egy hirtelen ötlettől vezérelve, eléggé megleptünk vele egy-két embert :D )
Utána koncert, és irány haza. :)

Dec. 22.

Anya szülinap. Jóvolt. Semmi buli, de Apa hazajött. Egyben a klán! :) És végre szünet!

 

Dec. 23.

Névnap. És töritanulás, mert jobb dolgom nem volt. :D

 

KÉSŐBB AZ IDŐBEN:

Karácsony. Hatalmas társasjáték és kártyapartik, hogy ne unatkozzunk. Meg egy kis kirakózás. És az elmaradhatatlan szotyi. :D

 

És már csak egy nap, és PÁPÁ 2013! :)

0 Hozzászólás

Átutazók

2013. 04. 23-án láttam. Az osztályfőnököm szólt, hogy maradt még jegy, szeretnék-e menni. NANÁ! :) Több indokból is. 1. A Vígszínház-ban játszák, ahová már nagyon régóta el szerettem volna jutni. 2. A darabot már a márciusi premier előtt kinéztem magamnak, de azt nem gondoltam, hogy meg is fogom nézni. 3. Egy darabban 5, azaz öt Kossuth-díjas színész lép egyszerre színpadra, köztük a nagy kedvenceim is. ;) 4. A darab műfaja is ígéretesnak hangozz, kíváncsi voltam, mit rejt valójában a kicsit "ellentmondásos" meghatározás: "Komédia nyolc temetésban"

Az Átutazók című darab bemutatója 2013. 03. 08-án volt a Vígszínházban. Eléggé új a darab, éppen ezért is jó volt úgy látni a színészeket együtt dolgozni, hogy még csak a 16. előadás volt. A színészek szeretettel játszottak, pontosan tudták, hogyan kell eljuttatni a nézők felé azt az üzenetet, amit a darab szerzője Hanoch Levin is igyekezett átadni.

A darab szereplői között ott volt az élő színészlegenda, Törőcsik Mari is. Az előadás alatt, szinte meg sem szólalt, mégis lehengerlően hatott az, ahogyan eljátszotta a lakóépület legöregebb tagját, Bobe Globcsik-ot, Munja(Reviczky Gábor) édesanyját. És a darab szerinti kitartása, hogy Ő minden áron otthon szeretne maradni, sok néző arcára csalt mosolyt. :)

A darabban 8 haláleset történik. A temetés kicsit komikusan hat, hiszen Alberto, a gyászbeszédek tartója csak egyetlen mondatot mond. Később sajnos helyette mondják el a beszédet. Alberto (Kern András) egy Dél-Amerikai figura, aki egyeltalán nem így képzelte el az életét, éppen ezért a nőzéssel próbálja feledni a régi álmokat. Persze, a veszte is ez lett.

A darab több család életét, és néhány egyedülálló személy életét mutatja be, a legnagyobb egyszerűséggel, mégis, el tudom képzelni, hogy milyenek lehetnének a családok. A legtöbb ember elköltözik a lakótelepről vagy meghal. A darab egyik legmegérintőbb pontja talán számomra az volt, amikor a színpadon csak Elhahan(Fesztbaum Béla) állt, és az éppen akkor meghalt édesanyjához(Börcsök Enikő) szól, hogy mennyi minden dolguk lenne még együtt, és kéri, hogy ne hagyja el.

Számomra ez a darab fantasztikus volt, bármikor megnézném újra, mert az őszinte szeretetről és a való élet eseményeiről szól a jelen század környezetében.

<3

0 Hozzászólás

Gyurkovics Tibor: SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ - NEM IS - VILÁG / Reviczky Gábor

Reviczky Gábor – lelki kalapban

Én nagyon szeretem a színészeket. Elfogultan. Túlzóan. Talán jobban, mint a rendezőket. Elég nagy hiba. Elég nagy marhaság.

Tudniillik a színész a versenyző. Az úszó, a futó, az öttusázó. Neki kell célba ütni, lihegni, karcsapni, úszni. Jól tudom, hogy az edző (az atyai, a szuggesztív, az inspiráló, a korbácsos) fokozza ki a versenyzőből a versenyt, ő látja át az „egész” versenyt, de a színpadon és a versenyvízen mégis a mulandó pillanatban karcsapásokkal küzdő versenyzőnek kell lenni, és hitelesíteni magát, a versenyt, a színházat.

„Mindennapi versenyünket add meg nekünk ma…” – így fohászkodhatnánk a színház istenéhez –, noha ennek éppoly irreális az értelme, mint a Miatyánknak. Mégis, ebben benne van a mulandóság összekapcsolása a folyamatos örökkévalósággal.

Reviczky Gábor különleges színész. Lám, lám! ezt a profilt vagy modellt nem lehet előre kitalálni a Színművészeti Főiskolán. Itt a szociológiai vizsgálatok csődöt mondanak – belsőbb érintésre lenne szükség.

Ritkán lép színpadra ilyen fiatalember. Egyenes, hosszú orr, ívelt ajak, lebegő kis haj, papi tonzúrás fej, szikraégő nézés, torokhang. Nem mondanám, hogy nőideál. Remélem, nem is lesz az.

Nézem a színészt – mondja a szöveget. Hangsúlyoz, ejt. De a hangja befelé hallik, a lelkébe beszél. A tüdejéből, az aortájából beszél – befelé. A lelke páráját viszi a színpadra. Vele vagyok. Milyen jó lenne, ha sohasem tanulná meg a maga rutinját, sohasem „nőne fel a feladatokhoz”, ahogy Miskin hercege sem nőtt fel a felnőtt világhoz. Ahogy azokat az írókat becsülöm legtöbbre – mondjuk Dosztojevszkijt vagy Faulknert –, akik sohasem lettek lelkükben professzionisták, hanem mindentudó amatőrök maradtak agyuk sejtjeiben s a kegyelem elegáns melegében.

Meg kell vallanom, elragadtatással néztem ezt a színészt. Amit a könnyed Labiche-darabban művelt a kalapjával, olyan volt, mintha a lelkét gyürmékelte volna – az ő kalapja zseniális szimbóluma lett ennek a könnyed florentinkalapnak. Ennek az embernek nincsenek ízületei? Kézujjaiban, könyökében, térd- és bokacsontjaiban? Ez már orvosesztétikai kérdés. Ezek a lélek ízületei. Gumipattanású ízületek, szatíraízületek.

Nem beszélve arról, amit a régi darabok „félre” instrukcióval jelölnek: gyors handabandái az irónia és információ guillotine-pengéin rebbentek.

De Pinter „Gondnokában” is láttam, ahol csak szerelt és szerelt és szerelt egy megjavíthatatlan műszert mint Aston; egy műszert, mely magunk életének javíthatatlanul javítandó műszerévé vált. Kézujjai rebegtek, már-már kifordult ízületekkel hamleti babrálásokká váltak.

Mért izzad ez a fiú ennyire? Verejték és verejték folyik az arcán. Mint csillogó aranycsíkok gyöngyöznek le a pofalemezén. Talán csak meleg van a színpadon? Talán 26 fok van? Forró a légkör, a ruha? A belső azbesztruha, melyben a lélek ég? Égjen.

Rendkívüli színészt látok a színpadon. Nem ismerem személyesen, nem tudom, milyenek az éjszakái és a nappalai, a zoknija, a légzéstechnikája. Meg kell vallanom, még azt sem tudom, mit tudhat Kecskeméten, Párizsban vagy Budapesten – hosszú távon. Van-e albérlete vagy állandó lakása? De kívánom, hogy ne legyen „kedvenc”, ne legyen tévésztár, szinkronszáj, filmbébi, ne legyen adóbotrányhős (hacsak úgy nem, mint Ingmar Bergman), ne legyen rádiófenomén, se szavalatdiktátor. Őrizze meg magát – ízületeit, artikulációját, meghajlását, lélekszegénységét, „félkegyelműségét”, bensőjét – akármilyen sikerek közepette is. Mély hangját, térdroggyanását, emberüdvözletét. Jó lenne, ha tíz év múlva is írhatnék róla – érintetlenül, szálkás glóriával. Kívánom, hogy ne harminc és háromszázezer között teljen el küzdelmes élete.

És kívánom, hogy inspirátorai, rendezői úgy szeressék, mint én.

0 Hozzászólás

Elindult! :)

A blogom elindult!

Amiről biztosan szó lesz:

  • Zene
  • Iskola
  • Gondolatok
  • Színház/színészek/színészet
  • Én
  • Meg minden más... :)
0 Hozzászólás