Bubesz napjai

Önállósodás, zene, gondolatok, meg minden más... :)

Esti-szösz

"Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja" - írja Arany János a Családi kör című versében

No, hogy tisztázzam helyzetem, én egyeltalán nem vagyok nyugalomban, sőt kifejezetten pörgök. Ugyanakkor nem tombolhatok kedvemre, mert a "negyedévszádazos ifjúság" már alszik. :D (igen, rátok gondolok, Anyu és Apu! ♥ Sok-sok-rengeteg boldogságot NEKTEK!!!!!) Szóval csak csendben mulathatok, ami abból áll, hogy ücsörgök, zenét hallgatok, jókat kuncogok (ennyit lehet csak, egyébként már rég röhögőgörcsöt kaptam volna, - szóval így utólag is legyetek rám büszkék ;) ), tumblr-re keresgélek, sokszor majdnem leájulok a székről, amiket a tumblr-ön látok :D , egy kedves interneten megismert barátnőmmel beszélgetek/írkálok egy másik közöségi oldalon, mindezt teljesen csendben. (hogy én mikre nem vagyok képes! :P )

Tulajdonképpen fennhangon énekelnék:

Síírnak mind a kicsi libáák...

Pá, kis aranyom, pá.../ Ne várjon ma hétre, a többit levélbe. megírom holnap, délben!

Negyvenhatos sárga villamoson...

Egy édes, részeg éjszakán...

És sok más egyéb magyar dalt is, de csak fejben, szigórúan! :D

Meg Stereophonics-ot, The Walker Brothers-t, Syd Matters-t és hasonlókat élvezek fejben. Pedig milyen jó lenne hangosan énekelni -> Szólj rám, ha hangosan énekelek! (gondolom szólnának is, de még mindig tűrtőztetem magam, mert jógyerek vagyok! :D meg szép, okos, szerény, egyszóval: tökéletes gyerek :P (muhahahaha: ördögi kacaj)

 

Mindemellett erősen gondolko több dolgon is, hogy kéne folytatni a saját kis zeném, az első saját történetem, de mivel egyikre sincs most ötletem, plusz nem gitározhatok, mert az is hanggal jár, elkeztem a jelenlegi blogos agymenésem. Semmi kifejezett célja nincs, csak gondoltam megemlíthetem, mi jár a fejemben. (jajj, odaért a zene: Maga nős ember vagy boldog? Maga rossz ember vagy jó? Vagy a nőket pont úgy falja, mint a trójai faló?) Különben meg... nem szoktam eddig gépezni, de most az álom nem kicsit messze elkerül. (itt jönnek a bölcsek, ha nem is próbálom nem is fog sikerülni, DE CSAK AZÉRT IS, én most itt ülök a gép előtt, fejben énekelve, képeket keresgélve, illetve, most ezt írva. ;)

 

Arra gondoltam, néhány videót megosztanék, miket is hallgatok mostanában rongyosra (gyorsan hozzáteszem, hogy továbbra is többségben vannak a magyar dalok)

[Megjegyzem a világba kiabálnám most (22:32-kor), hogy: Fekete Péter, öcsém, te kis ügyefogyott!]

 

http://www.youtube.com/watch?v=ttpXC5T9s6Q

http://www.youtube.com/watch?v=fpC20X92AKQ

http://www.youtube.com/watch?v=XYfXjef3u1Y

http://www.youtube.com/watch?v=uy3k5vEhgHg

http://www.youtube.com/watch?v=ASVLnzodnMw <- az örök kedvenc az a jamikai trombitás :)

http://www.youtube.com/watch?v=VFfsCXaYoh0

http://www.youtube.com/watch?v=ih3CQePBFmw

És a nem magyarok:

http://www.youtube.com/watch?v=YgTUkkt9z8E

http://www.youtube.com/watch?v=tTljMHlyA1o <- kapcsolódó: http://www.youtube.com/watch?v=zgGgonE8d7E

http://www.youtube.com/watch?v=qcguxHc4hiU

http://www.youtube.com/watch?v=Xy3T8FmyeE8 kapcsolódó: http://www.youtube.com/watch?v=Xy3T8FmyeE8

http://www.youtube.com/watch?v=3mTHqyNe9MA <- ez egy kis külön hü de jü, hogy megtaláltam, nagyon ritkán hallani énekelni ( az egyik hivatalos egy mesefilmben volt: Segítség, Hal lettem! , Ő adta a hangját a gonosz kísérletező halnak)

Sok videót kihagytam, szándékosan, véletlenül, ez most csak kis részlet! :) (akár ízelítőnek is lehet mondani)

És még valami, amin nem dal, de beleiita magát a fülembe, először magyarítva Tahi Tóth László hangján, majd nemrég angolul is: http://www.youtube.com/watch?v=msH84lp8J0w (amúgy bevallom, még csak most lettem akkora, hogy fel is fogjam a Harry Potter-filmek lényegét, de végül is, engem nem zavar, ha valakit meg igen, az megszokja vagy...)



1 Hozzászólás

Átutazók

2013. 04. 23-án láttam. Az osztályfőnököm szólt, hogy maradt még jegy, szeretnék-e menni. NANÁ! :) Több indokból is. 1. A Vígszínház-ban játszák, ahová már nagyon régóta el szerettem volna jutni. 2. A darabot már a márciusi premier előtt kinéztem magamnak, de azt nem gondoltam, hogy meg is fogom nézni. 3. Egy darabban 5, azaz öt Kossuth-díjas színész lép egyszerre színpadra, köztük a nagy kedvenceim is. ;) 4. A darab műfaja is ígéretesnak hangozz, kíváncsi voltam, mit rejt valójában a kicsit "ellentmondásos" meghatározás: "Komédia nyolc temetésban"

Az Átutazók című darab bemutatója 2013. 03. 08-án volt a Vígszínházban. Eléggé új a darab, éppen ezért is jó volt úgy látni a színészeket együtt dolgozni, hogy még csak a 16. előadás volt. A színészek szeretettel játszottak, pontosan tudták, hogyan kell eljuttatni a nézők felé azt az üzenetet, amit a darab szerzője Hanoch Levin is igyekezett átadni.

A darab szereplői között ott volt az élő színészlegenda, Törőcsik Mari is. Az előadás alatt, szinte meg sem szólalt, mégis lehengerlően hatott az, ahogyan eljátszotta a lakóépület legöregebb tagját, Bobe Globcsik-ot, Munja(Reviczky Gábor) édesanyját. És a darab szerinti kitartása, hogy Ő minden áron otthon szeretne maradni, sok néző arcára csalt mosolyt. :)

A darabban 8 haláleset történik. A temetés kicsit komikusan hat, hiszen Alberto, a gyászbeszédek tartója csak egyetlen mondatot mond. Később sajnos helyette mondják el a beszédet. Alberto (Kern András) egy Dél-Amerikai figura, aki egyeltalán nem így képzelte el az életét, éppen ezért a nőzéssel próbálja feledni a régi álmokat. Persze, a veszte is ez lett.

A darab több család életét, és néhány egyedülálló személy életét mutatja be, a legnagyobb egyszerűséggel, mégis, el tudom képzelni, hogy milyenek lehetnének a családok. A legtöbb ember elköltözik a lakótelepről vagy meghal. A darab egyik legmegérintőbb pontja talán számomra az volt, amikor a színpadon csak Elhahan(Fesztbaum Béla) állt, és az éppen akkor meghalt édesanyjához(Börcsök Enikő) szól, hogy mennyi minden dolguk lenne még együtt, és kéri, hogy ne hagyja el.

Számomra ez a darab fantasztikus volt, bármikor megnézném újra, mert az őszinte szeretetről és a való élet eseményeiről szól a jelen század környezetében.

<3

0 Hozzászólás

Gyurkovics Tibor: SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ - NEM IS - VILÁG / Reviczky Gábor

Reviczky Gábor – lelki kalapban

Én nagyon szeretem a színészeket. Elfogultan. Túlzóan. Talán jobban, mint a rendezőket. Elég nagy hiba. Elég nagy marhaság.

Tudniillik a színész a versenyző. Az úszó, a futó, az öttusázó. Neki kell célba ütni, lihegni, karcsapni, úszni. Jól tudom, hogy az edző (az atyai, a szuggesztív, az inspiráló, a korbácsos) fokozza ki a versenyzőből a versenyt, ő látja át az „egész” versenyt, de a színpadon és a versenyvízen mégis a mulandó pillanatban karcsapásokkal küzdő versenyzőnek kell lenni, és hitelesíteni magát, a versenyt, a színházat.

„Mindennapi versenyünket add meg nekünk ma…” – így fohászkodhatnánk a színház istenéhez –, noha ennek éppoly irreális az értelme, mint a Miatyánknak. Mégis, ebben benne van a mulandóság összekapcsolása a folyamatos örökkévalósággal.

Reviczky Gábor különleges színész. Lám, lám! ezt a profilt vagy modellt nem lehet előre kitalálni a Színművészeti Főiskolán. Itt a szociológiai vizsgálatok csődöt mondanak – belsőbb érintésre lenne szükség.

Ritkán lép színpadra ilyen fiatalember. Egyenes, hosszú orr, ívelt ajak, lebegő kis haj, papi tonzúrás fej, szikraégő nézés, torokhang. Nem mondanám, hogy nőideál. Remélem, nem is lesz az.

Nézem a színészt – mondja a szöveget. Hangsúlyoz, ejt. De a hangja befelé hallik, a lelkébe beszél. A tüdejéből, az aortájából beszél – befelé. A lelke páráját viszi a színpadra. Vele vagyok. Milyen jó lenne, ha sohasem tanulná meg a maga rutinját, sohasem „nőne fel a feladatokhoz”, ahogy Miskin hercege sem nőtt fel a felnőtt világhoz. Ahogy azokat az írókat becsülöm legtöbbre – mondjuk Dosztojevszkijt vagy Faulknert –, akik sohasem lettek lelkükben professzionisták, hanem mindentudó amatőrök maradtak agyuk sejtjeiben s a kegyelem elegáns melegében.

Meg kell vallanom, elragadtatással néztem ezt a színészt. Amit a könnyed Labiche-darabban művelt a kalapjával, olyan volt, mintha a lelkét gyürmékelte volna – az ő kalapja zseniális szimbóluma lett ennek a könnyed florentinkalapnak. Ennek az embernek nincsenek ízületei? Kézujjaiban, könyökében, térd- és bokacsontjaiban? Ez már orvosesztétikai kérdés. Ezek a lélek ízületei. Gumipattanású ízületek, szatíraízületek.

Nem beszélve arról, amit a régi darabok „félre” instrukcióval jelölnek: gyors handabandái az irónia és információ guillotine-pengéin rebbentek.

De Pinter „Gondnokában” is láttam, ahol csak szerelt és szerelt és szerelt egy megjavíthatatlan műszert mint Aston; egy műszert, mely magunk életének javíthatatlanul javítandó műszerévé vált. Kézujjai rebegtek, már-már kifordult ízületekkel hamleti babrálásokká váltak.

Mért izzad ez a fiú ennyire? Verejték és verejték folyik az arcán. Mint csillogó aranycsíkok gyöngyöznek le a pofalemezén. Talán csak meleg van a színpadon? Talán 26 fok van? Forró a légkör, a ruha? A belső azbesztruha, melyben a lélek ég? Égjen.

Rendkívüli színészt látok a színpadon. Nem ismerem személyesen, nem tudom, milyenek az éjszakái és a nappalai, a zoknija, a légzéstechnikája. Meg kell vallanom, még azt sem tudom, mit tudhat Kecskeméten, Párizsban vagy Budapesten – hosszú távon. Van-e albérlete vagy állandó lakása? De kívánom, hogy ne legyen „kedvenc”, ne legyen tévésztár, szinkronszáj, filmbébi, ne legyen adóbotrányhős (hacsak úgy nem, mint Ingmar Bergman), ne legyen rádiófenomén, se szavalatdiktátor. Őrizze meg magát – ízületeit, artikulációját, meghajlását, lélekszegénységét, „félkegyelműségét”, bensőjét – akármilyen sikerek közepette is. Mély hangját, térdroggyanását, emberüdvözletét. Jó lenne, ha tíz év múlva is írhatnék róla – érintetlenül, szálkás glóriával. Kívánom, hogy ne harminc és háromszázezer között teljen el küzdelmes élete.

És kívánom, hogy inspirátorai, rendezői úgy szeressék, mint én.

0 Hozzászólás

Reviczky Gáborról

Egy kicsit már Róla is...

Hiszen: Kedvenc színész, nagyszerű figura, és egybként is, mert csak! ;)

Talán az már nyílt titok, hogy a kedvenc színészem, kötődése van Tatához is.

Sok-sok dolgot leírni nem tudok, ezekhez a személyes kapcsolat is kell író-olvasó között.

Inkább árulkodjanak a képek a sokszínűségről:

 

Egy-két szösszenet, a többit majd később... ;)

0 Hozzászólás