Érdekes történet. Valóságos eseményen alapul. Woodstock után hét évvel. Nehéz helyzetben lévő borász, Jim Barett (Bill Pullman) küzd az adósságok ellen. Fiával, Bo-val (Chris Pine) állandó hadban áll, mert az nem segít neki. Megérkezik a csinos, szőke gyakornok, Bo ráébred, hogy a sikerhez munka kell. Minden a maga ütemében zajlik egészen addig, míg egy szép napon meg nem jelenik egy Franciaföldön élő, elfogult brit borász, Steven Spurrier (Alan Rickman) aki lehetősége biztosít arra, hogy az amerikai borok megmérkőzzenek egy franciaországi borversenyen. Bo és a gyakornok mindent megtesznek a sikerért, de ehhez többek közt a makacs apával, a technikával, a helyi rend őrével, a repülőtéri szabályokkal és a konzervatív francia zsűrivel is meg kell küzdeni... 2006-ban a versenyt megismétlik a harmincéves évforduló okán, ahol ismét California győzedelmeskedik. :)

Mikor a filmet nézni kezdtem, akkor valahogy egy kicsit nyár volt. Mindenütt szőlőskertek, borászatok, Franciaországban és Amerikában is egyaránt. S bár az elején alig tudtam nyitva tartani a szemem, hamar rájöttem, hogy nem fogok majd belealudni. Igazán érdekes volt figyelni, hogy milyen is borásznak lenni, megküzdeni azért, hogy elismerjék a munkát. A film furcsa reakciót váltott ki belőlem a végén: mikor bemondták, hogy harminc évvel később újra California nyert, felültem, és valami megmagyarázhatatlan mámoros felhőn lebegtem, már majdnem a "beájulokolyanfáradtvagyok" határán. :D (ez is csak Bubi, szokd meg!)

http://www.montelena.com/wines/current  <- a díjnyertes borászat

 

És néhány kép:

 


Jim & Bo Barett

 


A borszaküzletben

 

Borkóstolások:


 


(Itt azért érdekelne, hogy mire gondol :D )

 

És a végére: Chateau Montelena