Kamasz létem nagy hátrányának mondhatom, hogy gyakran felejtek el dolgokat, és ellenkezek olyan dolgok ellen, amikre más átlagos ember helyeselne. (No, mindegy...) Mostanában néha úgy érzem magam mint egy legendás állat: szanaszét áll a fejem. (Milyen jó, hogy nincs belőle hét!) Időnként kapkodással töltöm időm, máskor meg egy csiga lassúságával és bátorságával szemlélem a világot. (állati :D ) Mentségemre legyen mondva, elég sok mindent csinálok egyszerre.
Újabban eldöntöttem, hogy szerzek egy lantot, és megtanulok rajta játszani. (Addig is ott a gitár, a trombita, meg néha a Beni hangszerei.) mostanában kezdem felfedezni, hogy tényleg érdekel amit csinálok, kezdek belejönni. Furcsának tűnhet, hogy másfél év konzi után merem cask kijelenteni, de ehhez is fel kell valamennyire nőni, hogy kimondhassam.
Közben az írással is lassacskán haladok: egyelőre 7 fejezet publikálva, a nyolcadik elfogadásra vár, a kilencediket meg be kéne már fejezni. Azt hiszem, beértem magam. Bár mostanában úgy tűnhet, megtáltosodtam ilyen téren, mégis úgy érzem, nem ez a kilencedik lesz az eddigiek közt a legjobb. Emlékszem még, hogy augusztus végén, mikor a történet írására adtam a fejem, még mennyi nyelvtani, logikai, és egyéb hibával kellett megküzdenem. Keserves kínlódás volt, de csak felkerült az első, azután a második, és most már a nyolcadik fog. Majd' hét hónapja fogtam neki, de csak novemberben került fel az első. A kedvenc "hibám" egyelőre: a pillogás volt. :D (Most komolyan, ki tud elképzelni egy pillogó Perselust! :D ) Visszagondolva nem tűnik nagy időnek, sok melónak, de ha kicsit utánaszámol az ember, és meglátja a pendrive-omon azt a halom Javítatlan, javított és végleges fejezet-kupacot, akkor már kissé máshogy áll a dolgokhoz.  Én sem veszem észre, hogy már ennyi idő eltelt, ennyi ideje formálódik a 'mese', méghozzá azért, mert még nem tartok sehol. Azaz, ezt így nem mondanám, de a nyolc befejezett fejezet alatt még csak 5 nap telt el. (Vasárnap -> csütörtök)

Közben itt az iskola: mint minden jó gyerek, felfedezem a világot, tanulok, gyakorolok, és boldogítom a jónépet :D Meg focizom, játszom, olvasok, és kék szemeimmel nem csak nézni, látni is próbálok.

http://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=111255