2013. 04. 23-án láttam. Az osztályfőnököm szólt, hogy maradt még jegy, szeretnék-e menni. NANÁ! :) Több indokból is. 1. A Vígszínház-ban játszák, ahová már nagyon régóta el szerettem volna jutni. 2. A darabot már a márciusi premier előtt kinéztem magamnak, de azt nem gondoltam, hogy meg is fogom nézni. 3. Egy darabban 5, azaz öt Kossuth-díjas színész lép egyszerre színpadra, köztük a nagy kedvenceim is. ;) 4. A darab műfaja is ígéretesnak hangozz, kíváncsi voltam, mit rejt valójában a kicsit "ellentmondásos" meghatározás: "Komédia nyolc temetésban"

Az Átutazók című darab bemutatója 2013. 03. 08-án volt a Vígszínházban. Eléggé új a darab, éppen ezért is jó volt úgy látni a színészeket együtt dolgozni, hogy még csak a 16. előadás volt. A színészek szeretettel játszottak, pontosan tudták, hogyan kell eljuttatni a nézők felé azt az üzenetet, amit a darab szerzője Hanoch Levin is igyekezett átadni.

A darab szereplői között ott volt az élő színészlegenda, Törőcsik Mari is. Az előadás alatt, szinte meg sem szólalt, mégis lehengerlően hatott az, ahogyan eljátszotta a lakóépület legöregebb tagját, Bobe Globcsik-ot, Munja(Reviczky Gábor) édesanyját. És a darab szerinti kitartása, hogy Ő minden áron otthon szeretne maradni, sok néző arcára csalt mosolyt. :)

A darabban 8 haláleset történik. A temetés kicsit komikusan hat, hiszen Alberto, a gyászbeszédek tartója csak egyetlen mondatot mond. Később sajnos helyette mondják el a beszédet. Alberto (Kern András) egy Dél-Amerikai figura, aki egyeltalán nem így képzelte el az életét, éppen ezért a nőzéssel próbálja feledni a régi álmokat. Persze, a veszte is ez lett.

A darab több család életét, és néhány egyedülálló személy életét mutatja be, a legnagyobb egyszerűséggel, mégis, el tudom képzelni, hogy milyenek lehetnének a családok. A legtöbb ember elköltözik a lakótelepről vagy meghal. A darab egyik legmegérintőbb pontja talán számomra az volt, amikor a színpadon csak Elhahan(Fesztbaum Béla) állt, és az éppen akkor meghalt édesanyjához(Börcsök Enikő) szól, hogy mennyi minden dolguk lenne még együtt, és kéri, hogy ne hagyja el.

Számomra ez a darab fantasztikus volt, bármikor megnézném újra, mert az őszinte szeretetről és a való élet eseményeiről szól a jelen század környezetében.

<3